Retro...

Végre nem az óra kelt, hanem a rigók csivitelése.
Itthon vagyok. Pakolászom. Megyek horgászni.

Botzsákba ma a húszas éveit taposó matchbotom kerül, majd irány a garázs.

Benzincsap kinyit, váltó üresbe, szivatókar elhúz. Első berúgásra visszhangzik az udvar,
a kétütemű motor zenei aláfestése mellé kékes-szürke füstöt ereget a füstgép.
Hangolnak a korosódó rocker-ek, kis gépészkedés és gurulok.
Fülig ér a szám, alattam az öreg Schwalbe szépen zümmög...

Végre...

"A hosszú hallgatásért, elmaradt leveleimért már megbocsáss.
Ez a levél, remélem jó egészségben talál,
Én meg vagyok, egy eszpresszóból írok, rád gondolok..."

Hétvégén végre szabad levegőhöz jutottam és vízhez és vízre,
a betondzsungelből kiszabadulva Délegyházáig jutottam.
A semminél több ez is.

evickélés

egy kis városi peca...

Hétvégén Pestfaluban maradtam, de nem akarván a négy falat nézni, valami horgászlehetőség után néztem. Engedélyem még nincs, és nagy utazási kedvem sem. Tehát marad valami közeli és egyszerű. Mondjuk a Kána-tó.

Szóltam öcsémnek, majd felugrottunk a 41-es villamosra és a következő megálló Kőérberek.
Ilyenkor télen kissé kopár a környezet, sem zöld fű, sem fehér hó nem takarja a tájat, de legalább víz és állítólag halak is vannak.

Könyvbújás és pisztrángkaviár

Kezembe került az 1971-ben Magyarországon rendezett
Vadászati Világkiállítás évkönyve,
a kiállított trófeák és
a kiállító országok vadvilágát ábrázoló képek mellett,
pár horgászati utalást is tartalmaz,
volt horgász pavilon, dobóverseny és

fényképkiállítás is.

Csuka koma jer' elő...

Úgy néz ki, hogy a vénasszonyok nyara véget ért, elmúlt a szikrázó napsütésben pompázó október és lassan november közepét tapossuk. Közeleg a tél, hiszen hűl a levegő, délután 4-kor már koromsötét van, a napot is egyre ritkábban látni.

Igyekszem pozitívan szemlélni a világot, ezért inkább arra koncentrálok, hogy a hűlő vizekben elhúzódnak a kishalak és egyre éhesebben és mohóbban keresik táplálékukat legkedvesebb halaim, a kacsacsőrű csukák.