Oldalak

2014. szeptember 5., péntek

Nyáresti hangulat...

Tavasz óta erősítik a gátat az otthoni víztározón, emiatt kb. másfél méterrel alacsonyabb a víz.
Így kissé holdbéli a környezet és sok hely megközelíthetetlenné vált, viszont jól látszanak az akadók-tuskók-törések. Ezeket igyekszem bevésni a retinámba, hogy később ott is kereshessem a halakat.

Valamiért az utóbbi időben egyre többet van a pergetőbot a kezemben. Érzem, hogy húz a sötét oldal közelebb :-). Persze azért legyezek is, bár úgy ritkábban fogok. Viszont a süllős gumihalazásra kezdek ráérezni. Legalábbis itt. Legalábbis úgy tűnik. Legalábbis...

Délután a parton kóvályogtam, kiszáradt kagylóhéjakon ropogtam végig, igyekeztem elérni a vízből kiálló tuskókat, hátha beleakadok valamibe. Van ahol csak félméteres a víz, de hátha.

Hamar be is akadtam, persze nem halba, hanem egy ágmaradványra települt zsinórfészekbe. Kis vízbegázolással sikerült kimentenem a gumihalam és egyúttal az ágat is partravonszoltam.
 
Komoly mementó. Egy darabnyi történelem. Össze(és vissza)gabalyodva egy kisebb gólyafészeknyi damil, benne ólmok és etetőkosarak. Régi szétrozsdált rézdrótok, kopott szárnyasólmok és szinte új bojlisólom horoggal, előkével. Lábnyomok az elmúlt 30-40 évből. Leszedegettem az ólmokat, így most van vagy fél kiló súly a táskámban, hátha jó lesz valamire... (De legalább nem a vízben van.)

Továbbmentem, majd egy szederbokorról csipegettem és a halak után néztem. Addig-addig kopogtattam az aljzatot, míg valaki visszakopogott. Hirtelen vinni is szerette volna a gumit. A fogai megvoltak hozzá, ugyanis csuka volt. Én meg süllőre készülve hanyagolom a drótelőkét. De szerencsére szájszélbe akadt, így rövid, de aggódós fárasztás után homloktörlés, tarkófogás, fényképezés, visszaeresztés.
Az elmaradhatatlan búcsúfröcskölés után én is pihenek picit. Félméteresre nőtt őcsukasága azért némileg elreszelte a monofilt, érezhetően sorjás volt a csali feletti rész. Hálaima és zsinórkurtítás után továbbálltam.
Idén újra megjelent egy feketególya is a környéken, már többször találkoztunk. Ritka madár, fokozottan védett. Madarászaink 250 párról tudnak Magyarországon (legalábbis 2000-es adatok alapján). Úgy tűnik jól érzi magát a tocsogós, iszapos tóparton. Többször körözött a fejem felett, lassan már gyakorló repüléseket kell tartania a nagy őszi útra... A párját sajnos nem láttam...

Megvártam az estét, reménykedtem, hogy tüskéshátú barátaim is aktívabbak lesznek.
A napnyugta majd egy órával hamarabb érkezett, mint július elején. A rózsaszínes-lilás félhomályban furcsa volt a felismerés, hogy lassan itt az ősz...
Sokat nem töprenghettem ezen, éles ütés jelezte, hogy most még nyár van, süllők kergetik a partközelbe szorul kishalakat. A hal nem akadt, így az ábrándozásból visszazökkenve szűrtem tovább a vizet. Negyed óra csend után újabb koppintások. Végül kisebb, de határozott ütést követő bevágás után ellenállás a zsinór végén. Ilyenkor mindig van bennem egy kis félsz, hogy vajon süllő-e vagy csuka? Elharapja-e a monofilt vagy sem? Mikor jön már fel, hogy láthassam? Rövid félpercek-percek ezek, de jó érzés megpillantani, ahogy két világító szempár jön a levegő felé.

Süllő!
Ahogy oldalra fordul, csíkos ruháját is megmutatja.

Szája szélében gumihal, fejrázásokkal próbálna szabadulni.
Pár kisebb kör után már a víz színén piheg, magamhoz irányítom és kiemelem. Másfeles forma süllő, úgy döntök, hogy hazaviszem. (Sütve is szeretem, na.)

A nap már rég eltűnt. Csak lila derengés látszik a fák mögött. Sötét van, pedig még nincs kilenc.
El is indulok. Még picit nézem a lassan sötétbe vesző vizet, itt-ott világít egy-egy kis lámpa, messzebbről vonat zaját hozza a szél.
Jó ez...


(ui.: ismét a lusta mobilos fotós voltam, de két seggel egy lovat nehéz megülni... :-) )
/*ezt a félre-mondást, csak most fedeztem fel, de akkor már így hagyom.../


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése