Oldalak

2013. június 28., péntek

Sárga tengeralattjáró

Születésnapomon igyekszem eltűnni valahova és valami olyat csinálni, amit szeretek.
Lehetőleg ki a városból, a tömegből, hogy picit kiszellőztessem a fejem,
még jobb, ha horgászni is tudok közben. :-)
remek a hangulatom... :-)

Most is így volt, igaz nem teljesen. Nem tudtam szabadságra menni, csak egy munka előtti és utáni horgászatra futotta. És a "ki a városból" is csak félig sikerült, Délegyházáig jutottam.

Hajnalban nem jártam sok sikerrel, popperre 3 kapás, de mindegyik leakadt - igaz elsőre abban sem hittem igazán, hogy a víz tetején idétlenül lubickoló, polifoamból faragott, pár tollból és gumilábból álló "izé" érdekelheti a halakat, szóval ez már félsiker és majd még próbálkozom.
A horgászat vége felé egy valószínűtlenül nagy sügér szájából húztam ki a streamert, akadás nélkül...
(@*X#&%$*)

...így aztán alig vártam, hogy végezzek a munkámmal és visszatérjek "bosszút állni".

Kajak felfújás, átöltözés kb 5 perc és már csobbantam is a vízbe. Bár délutánra már nem olyan nyugodt a világ, mint hajnalban, de szerencsére a tutinak gondolt hely, messze volt a fürdőző tömegtől, így nyugodtan dobálhattam.
Igyekeztem pár jónak gondolt helyet végigdobni és a lehető legkevesebb időt evezéssel tölteni.

Szerencsém volt, pár lekövetés és jóval több érdektelenül úszkáló sügér után végre valaki kopogtatott a zsinór végén.

Jöhetne a "horgász szakírós duma", hogy "ült a bevágás, a finom pálca perecbe hajlott és az életéért küzdő hal elemi erővel indult el a víz alatt"... De ennyire azért nem volt drasztikus. :-)

De inkább éljétek át Ti is, ahogy megindul a hal, görbül a még jóformán halat sem látott 8-as bot, recsegve fut a zsinór az orsóról és szépen lassan forog a kajak a hal felé.
Baromi jó volt. Nagyon hiányzott már ez. Igazi születésnapi ajándék. :-)

neki nem kell plasztikai műtét, hogy nagyszájú legyen :-)
Szép lassan azért magamhoz húztam a halat, kiemeltem és kis méricskélés /35 centi plusz persze a farka :-) /  és fényképezés után visszaengedtem.
(Meglepődtem, hogy a kajakon csendben pihenő és hullafáradtnak tűnő hal, amint vizet érzett maga körül hirtelen csapással, fröcskölve úszott tovább. Semmi élesztgetés, pihengetés nem kellett neki.)

és a sárga tengeralattjáró :-)
Ennyi volt. Párat köröztem még a nádszigetek körül, figyeltem az ide-oda úszó pontyokat és amúrokat,
majd elindultam haza, hogy igyak pár fröccsöt. :-)
13-06-19

És a mai hülyeség:
/Egyúttal megrökönyödtem, hogy az atv-n nem csak az általam háthogymondjamfinoman nemannyiranagyon favorizált fásy zsüliett-thürmer gyula-sas józsef háromszögben bírnak létezni, hanem ezek az idióták is befértek. :-)/  



18 megjegyzés:

  1. Fasznak köll ezekre pecálni?! A tükörpontyot még csak pucóni sem köll. És el is engedted? Minek?
    Az ATV-t én rendszeren nézem. Hiszem, hogy hatalmas mértékű önfegyelemre tanít. :-O


    VálaszTörlés
  2. Titokban engedtem el egy nádfal mögött, nehogy észrevegyék.
    Meg amúgy nehéz is pucolni, csalizni meg már nagy volt, meg féltem, hogy megharapja a macskát/disznót, meg a parton is sokan voltak, oda se akartam kidobni. :-)))

    Gondolom már megtanultad a napkeltével beállítani a vérnyomásod. :-D

    VálaszTörlés
  3. Példaképeim: Bolgár György, Mészáros Tamás, Dési János, Avar János, Kálmán Béla Jenő Olga, Havas Hemrik és még sokan mások. :-)
    Napkelte, vagy Nap-kelte? Nem mindegy!! :-)
    Előbbit a Dráván adják, utóbbit a tévében. Bár már lehet, hogy megszűnt. :-O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)))
      Meg gondolom, kajakkal és ernyővel köröztél nemrég Szárszó felett, hogy gyűjts az energiát.
      ("piros fényt, az nyugtat", ahogy Eperjes mondta, a Csapd le csacsiban. :D)

      Az egyik napkelte csökkenti, a másik meg emeli...ha már felkelek a jobbat nézem meg, a balabb meg hát...

      Törlés
  4. OFF
    http://www.youtube.com/watch?v=T3HEmmhTocs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tényleg önuralomra nevel...nagy sötétség van a fejekben.

      Amúgy a rovásírás nem csak székely, hanem általános használt írás volt, azaz kb nem volt analfabéta...míg mondjuk Európa másik felén, meg aztán a latin írással nálunk is, csak egy szűk réteg vált írás tudóvá... Szóval nagy fejlődés volt, csak az előjel nem minden szempontból egyértelmű...

      Törlés
  5. http://www.youtube.com/watch?v=aq5HAeuD_8c
    ígérem ez lesz az utolsó, még mielőtt lerombolnám a bejegyzést. :-O

    VálaszTörlés
  6. Szia! Felfújható kajakból műlegyezni! Szinte látom magam előtt a parti sárgavégűs-pontyozók értetlen arcát ahogy meglátnak ezzel a felszereléssel! :D Mit lehet tudni a járgányról? Nem véletlen a Sevylor sit-on top-ja (Seablade) ez?
    (Egyszer lemegyek Délegyre még az idén az enyémmel. Régóta tervezem, meghoztad a kedvem.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, csodás, de szerencsére még nem dobtak fejbe. :-)

      Igen, a Seablade az, a kétszemélyes verzió. Egyedül is jól használható, de így, ha kedv van, hívhatok is valakit magammal.

      Nekem bejött - nyilván egy műanyag lenne az igazi, de a helyhiány és a szállíthatóság miatt elsőre ez lett.
      Egyedüli probléma vele, hogy hajlamos picit görbülgetni, ha nincs kőkeményre fújva,egy idő után nem marad egyenes alattam és ez hideg vízben nem nagy öröm, illetve hosszú távon fárasztóvá teszi az evezést. Ezt úgy igyekeztem orvosolni, hogy vágtam egy hosszabb deszkalapot, amit az ülések és a lábtartó alatt átvezetek merevítésként /ezt inkább csak hidegebb vízben használom, nyáron pár órás pecákra mindegy/. /Fapados kajak :D/

      Viszont próbáltam a Balatonon a déli parti sekély vízben fél méteres hullámoknál óriási érzés ahogy a kajak is hullámzik :-), tiszta vadvízi evezés. :-)

      Törlés
  7. Bocs, hogy ilyen fáziskéséssel írok...

    Nagyjából ugyan az a tapasztalatom mint neked, csak az enyém nem görbül, a felépítésből adódóan. Kivittem jó sodrós vizekre is, zárás fölött rafting, meg ahol van egy 90 fokos kanyar a folyóban. Na, az kemény volt, majdnem ott éjszakáztam. Kimerültem teljesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor Neked a normál kajak alakú oldalfalas változat van? Egyszer akár összehozhatunk egy délegyes pecát is.
      (Az előzőből kimaradt, hogy ha ősszel evickéltem, gázlónadrágban ücsörögtem, így azért nem áztam el.)

      Törlés
    2. Konkrétan ez lenne:
      http://wobblermania.wordpress.com/tag/felfujhato-kajak/
      A délegyben benne lennék! ;)

      Törlés
    3. Áhá. Na majd valamikor összehozzuk a nagy sevylor tesztet. :-)

      Törlés
  8. Szia!

    Szeretném megkérdezni, hogy milyen csónakod van?
    :)

    Üdv.
    Döme

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!

      Sevylor Seablade, felfújható sit-on-top kajak.
      Helytakarékos, strandpecákra kiváló, de komolyabb túrákra azért egy műanyag kellene.

      üdv.,
      Kapor

      Törlés