Tisza-tavon...

Két napja a Tisza-tavon...
Asszem, nem is írok semmit,
inkább csak olvasok,
és nézelődök.

Még kevés hallal is hajjdejó.

/ui: közben a mustból kotlós lett, így is jó
(aki nem tudja, annak murci :D)/

 "...Lenézett a folyóba a hídról. Meleg nap volt. Jégmadár szállt el a víz felett. Nick már rég nem bámult így le folyóvízibe, s rég nem látott pisztrángot. Most úgy látszik, nagyon jók. Ahogy a jégmadár árnyéka elsuhant a vízen, egy nagy pisztráng hirtelen nekirugaszkodott az árnak, egyetlen hosszú szögben, csak árnyéka jelezte a szöget, azután az árnyéka lemaradt róla, amint elérte a víz színét, találkozott a nappal, majd visszapattant a folyóba, s az árnyéka mintha engedelmesen tűrte volna, hogy a folyó visszacsúsztassa a híd alá, ahol ismét megfeszült szemben az árral.
Nick szíve is megfeszült, ahogy a pisztrángot figyelte. Megint elfogta a jól ismert, régi érzés.
Elfordult, lenézett a folyón. Kavicsos medre, zátonyai, nagy sziklái, s lejjebb, ahol megkerült egy beugró partfokot, tóként kiszélesedő tükre ott nyúlt el alatta messzire.
Nick visszasétált a talpfákon a csomagjához, amelyet ott hagyott a hamuban a pálya mellett. Boldog volt. Megigazította a hátizsák hevedereit, szorosra húzta a szíjakat, hátára lendítette a csomagot, karját átdugta a vállszíjakon, s fejét meghajtva nekifeszült a széles homlokszíjnak, hogy levegyen valamit a vállára nehezedő súlyból. Azért így is nagyon nehéz volt. Nagyon-nagyon nehéz. A horgászbot bőrtokját a kezében vitte, s előredőlt, hogy a hátizsák súlya a vállán maradjon, így vágott neki a vasúti töltéssel párhuzamos útnak, maga mögött hagyta a leégett várost a hőségben, aztán lekanyarodott egy domb lábánál. Mindkét oldalán a tűztől sebhelyes dombok emelkedtek, közöttük vitt az út a messzeségbe. Ment az úton, s fájt a válla a nehéz hátizsáktól. Az út egyre emelkedett. Nehéz volt a hegyre felfelé menni. Fájtak az izmai, tüzelt a nap, de Nick boldognak érezte magát. Úgy érezte, hogy mindent maga mögött hagyott, a kényszert, amely arra ösztökélte, hogy gondolkozzék, az írás kényszerét is, minden kényszert. Mindez elmaradt mögötte. ..."
/Ernest Hemingway: A nagy kétszívű folyón/

elrejtőztek a csukák, mint elefánt a cseresznyefán...

madár van ezerfele-ezerféle...

jó időben nehéz eltévedni

ő kb. fél óráig tisztogatta magát 5m-re a csónaktól

sügér nagykanállal



ön ragadozó őn? igen, de fene(nagy)keszeg leszek, ha nagy leszek...