Csuka koma jer' elő...

Úgy néz ki, hogy a vénasszonyok nyara véget ért, elmúlt a szikrázó napsütésben pompázó október és lassan november közepét tapossuk. Közeleg a tél, hiszen hűl a levegő, délután 4-kor már koromsötét van, a napot is egyre ritkábban látni.

Igyekszem pozitívan szemlélni a világot, ezért inkább arra koncentrálok, hogy a hűlő vizekben elhúzódnak a kishalak és egyre éhesebben és mohóbban keresik táplálékukat legkedvesebb halaim, a kacsacsőrű csukák.

ugyanaz a hal a bot másik oldaláról :-)

Hétvégén sikerült is pár órát vízparton tölteni, kipróbálni az új süllyedő zsinórt, ami úgy érzem hasznos lesz, mert nem kell agyonsúlyozott legyeket kötnöm, hogy elérjem a mélyebb részeket.

Közel 1,5 óra sétával és kökényeszegetéssel tarkított dobálás hozott is egy szebb csukát, így újabb legyet kócoltak össze csukafogak és sikerült összehalazni a kezemet is.

Nem is írok többet.

Inkább fellapoztam báró Szurmay Sándor Horgászvízen, vadcsapáson című könyvét és egy pohár bor mellett (ami még opálos színű, és nagyon gyümölcsös illatú, de lassan letisztul) visszautazom az időben közel 80 évet, hogy megtudjam, hogy kergették akkoriban a csukákat.

A könyv eredeti címe:

Vadászemlékek, horgászélmények
nekem ennek facsimile (hasonmás) kiadása van meg. (Itt új kiadásban az eredeti címmel is megrendelhető, ha jól látom.)

Íme, így ír a csukáról:

„Egyik legérdekesebb halunk a csuka. A vizek rókája, vagy ha úgy tetszik, útonállója. Nyúlánk, szép hal, lapos fejjel és a kacsa csőréhez hasonló nagy lapos szájjal, amely teli van éles fogakkal. Külsejére jellegzetes, hogy a háta egészen síma, mert hátsörénye közvetlenül a farksörény mellett és az alsó sörény fölött van. Igen szép a csuka köntöse, színezése. A háta rendesen sötétzöld, kékeszöld vagy sötétszürke, oldalai sötétszürke, sárgás vagy olivzöld gyönyörű márványozásban pompáznak, míg hasa tiszta fehér, néha sárga, sőt narancssárga is. Sörényei (uszonyai) halványsárgák, vöröses-sárgák, fekete foltokkal. Színezésének megszámlálhatatlan változata van, mert alkalmazkodik a vízhez, annak minőségéhez és ahhoz a környezethez, amelyben él. A legszebb színezésű csukát fogtam 1923-ban ősszel a csepeli Dunaág felső zsilipének közelében, egy négyszögletes, teljesen zárt medencében, amely emlékezetem szerint talán 30-40 méter hosszú és ugyanilyen széles volt és körülbelül 4 méter vízzel bírt mindenütt. Ez a medence a szabályozás előtt, talán hajók javítására szolgált. Oldalai faoszlopokkal voltak kiépítve és ezek részint deszkákkal, részint pedig erős vaslemezekkel voltak borítva. Mivel a medence belsejében is volt a víz színe alatt szabad szemmel nem látható számtalan karó, a vizet nem lehetett meghálózni, de az volt a híre, hogy igen szép csukák vannak benne. Ott fogtam a legszebb színezetű csukát. Háta feketésen sötét volt, ugyanily márványozás az oldalakon, de ezek alapszíne fényesen aranyos volt, ugyancsak aranyos színezetű volt a hasa, csak valamivel világosabb. Sörényei azonban haragosan piros színűek voltak, fekete nagy foltokkal. Ennek a festeni való halnak súlya 2˙5 kiló volt. […]

Mint sporthal a horgászok számára hazánkban főleg Trianon óta nagy jelentőséget nyert, hiszen legelső helyen pótolja a süllő és ragadozó őn mellett az elveszett pisztrángot és a galócát a legélvezetesebb fogási módnál: a pergős készséggel különösen kora ősszel, amidőn még a víz felső rétegeiben jár préda után. […]

Forgóként finom acélpatonyon használjuk a Heintz-féle vagy valamely kanalas villantót. Aki ragaszkodik a valóságos kis halcsalihoz, azt szereli a krokodil-forgóba vagy celluloid-forgóval ellátott készségre, esetleg csak a kis hal oldalából kivágott ujjnyi hosszú szeletkéket akaszt egyszerű horogra és azt egyedül vagy celluloid-forgóval pörgeti. […]

Mindezeknél a legtöbb sikert ígérő fogási módoknál a horgász csak egy nyeles horgot használ, azzal keresi fel csendesen és feltűnés nélkül folyton tovább haladva a jó helyeket és azokon húzza végig egyszer-kétszer pörgőjét. Ha nincs sikere, továbbmegy. […]

A csuka súlyát kiszámíthatjuk, ha hosszát centiméterekben köbre emeljük és 0˙007-del szorozzuk. A valódi súly természetesen valamivel el fog térni a kiszámítottól, ha teli gyomrú csukát vagy pedig ikrásat mérünk meg ívás előtt. Horgászkörökben közismert regénye is van a csukának. Feluron írta meg e ravasz és érdekes hal életviszontagságait a vízben és kalandjait horgásszal-halásszal igen érdekfeszítőn és a sporthorgászra tanulságosan. (Címe a könyvnek: „Schnock Hechtroman” Berlin.)”

/vitéz Uzsoki Báró Szurmay Sándor: Horgászvízen, vadcsapáson/