Félóra

"...a kocsi robogása közben gondolatai is helyrerázódtak. ...
A parti nádas nem mozdult, az egyik nyárfán varjú károgott, és Gyula szíve tele lett a csodálatos táj ősi szépségével.
– Nem vagy álmos?
– Dehogy… csak nézek. Ezt szeretem én…
István fél karját áttette a gyerek vállán.
– Ebben nem is csalódsz, elhiheted. Nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér, és mégis odaadja mindenét, nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott."
/Fekete István: Tüskevár/

Pénteken megunva az irodai környezetet és a tömeget, zajt meg egyebeket, kicsit előbb ellógtam a munkából, jobban nyomtam a gázt az autópályán, így 6-ra már mögöttem volt 150 km, előttem az otthoni tó és pont volt egy fél órám, hogy lengessek picit, amíg besötétedik.

Ritkán van ilyen, de valahogy olyan érzésem volt, hogy a rohanás, a rövid idő és a halak kedvtelenségéről szóló hírek ellenére biztosan fogok majd valamit.

Ilyenkor csak megerősödik bennem, hogy van az embernek (is) valamilyen sokadik érzéke, van a világon a racionális dolgok mellett valami több és érdekesebb.

Ezek az apró pillanatok adnak elég töltetet a hétköznapi mókuskerékpörgetéshez.

 

Szóval hamar-gyorsan összeraktam a botot, rá az orsót, áthúztam a zsinórt a gyűrűkön, majd harapásálló előke végére kötöttem egy piros-fehér legyet.
Súlyozatlan légy volt, így kis úsztatás után úgy döntöttem, hogy tekerek egy kis ólomhuzalt a horogszem elé, hogy jobban süllyedjen. Így már nagyon jól mozgott, szépen lassan süllyedt, illegett-billegett.
Csak párat kellett dobnom, majd az egyik kb. 5 m-re lévő nádsziget mellett a szürkületben már egyre sötétedő vízben  egy csuka oldala villant a csali felé.

A következő pillanatban már éreztem is, ahogy viszi a zsinórt.

 

 

Pár perc fárasztás, kiemelés, szájszélbe akadt horog kivétele és visszaeresztés.

 

A lassan elúszó hal látványa, pár mobilos fotó, tenyeremen halszag, szám sarkában pedig egy félmosoly, hogy "naugye érdemes volt kijönni".

Ennyi maradt a hal után és ennyi volt a horgászat is.

Fél óra tökéletesség.

Pakolásztam, beszéltem pár percet egy ismerőssel és indultam haza.

Kész vége, ennyi.

/a képek mobillal készültek csak úgy kutyafuttában, ezért olyanok, amilyenek.../